FIESTA Tánc Tánciskola

Társas és Versenytánc

Évadzáró táncbemutató

Szerző: Lengyel Zoltán 2016 június 6.

Kedves Szülők, érdeklődők!

Szokásos évi táncbemutatónk 2016.06.19-én (vasárnap) 16.00 órakor kerül megrendezésre az Algyői Faluház Színháztermében, melyben gyermek-, és felnőtt tanítványaink nagy része lép fel társasági-, verseny-, és formációs táncokkal. Az ünnepélyes keretek közt megrendezett műsor nyilvános, azaz minden érdeklődőt szeretettel várunk, nem csak a fellépők közvetlen környezetét.


A szereplőket, legfőképp a gyermekeket meg szoktuk ajándékozni valami aprósággal, amit felajánlásokból tudunk megvalósítani. Ezért kérem Önöket, ha módjukban áll, segítsenek felajánlásaikkal. Az eddigiek során az alábbiakra volt példa, ilyesmikre gondolok: írószer, csokoládé, gyümölcs, üdítő, torta, strand belépő, cipőzsák, kozmetikum minta, virág…. stb.
Mivel Önökön kívül semmilyen szponzor nem áll mögöttünk, a rendezvény megvalósíthatósága érdekében a szereplőket, és a 14 éven aluliakat fizetés nélkül, a többi látogatót (beleértve a szülőket is) azonban jelképes összeg befizetésével várjuk műsorunkra. Ez az összeg 1000,-Ft/fő. Aki viszont úgy gondolja, hogy neki többet is megér a Tánciskola munkája, támogathatja azt felső határ nélkül. Ezt előre is köszönjük!
Egyéb tudnivalók:
– a helyszín pontos címe: Algyő, Búvár u. 5.
– a szereplők érkezése 15.30–ig
– a Faluházban büfé üzemel, öltöző rendelkezésre áll
– átöltözni a különböző táncokhoz ajánlott, de nem kötelező
– várható időtartam 16.00-18.00 óráig
– belépők vásárolhatók aznap a helyszínen, vagy előre a tolakodást
elkerülendő a tánctanároknál, illetve székhelyünkön.
Bármilyen kérdés, megbeszélnivaló felmerül, hívjanak telefonon, vagy írjanak e-mailt, állok rendelkezésükre.
Remélem sokan eljönnek, és egy közös szép élménnyel leszünk többek mindannyian!
Köszönöm egész éves együttműködésüket!
Üdvözlettel: Pálinkó Lujza

Minden véleményt örömmel fogadunk

*

Kiemelt partnereink